Gyermekkorom tapasztalatai után megfogadtam, még egészen fiatalon, hogy ha nekem gyerekem lesz, nem fog kiabálást hallani. Most itt vagyok felnőttként, és bizony komoly erőfeszítés és munka árán sikerült csak száműzni kis családunkból ezt a szörnyűséget.

Előtte sokszor előfordult, hogy elveszítettem a türelmem, és előfordult az is, hogy felemeltem a hangom. Nagyon. És eljött az este, s bár mindig békében fekszünk le, ahogy néztem a pihenő fiamat, rettenetes lelkiismeretfurdalás tört rám. Tudtam, hogy ezen változtatnunk kell, mert sehova nem vezet. Ezt az alapbeállítást hoztam a múltamból, a gyerekkoromból, az emlékeimmel, és elhatároztam, hogy én máshogy fogom csinálni. 

Egyszer egy hindu bölcs a Gangesz partjára ment a tanítványaival. Ahogy sétáltak, arra lettek figyelmesek, hogy a közelben egy család tagjai kiabálnak egymással. A bölcs ekkor a tanítványaihoz fordult, majd mosolyogva megkérdezte:

„Miért kiabálnak egymással az emberek, amikor dühösek?”

A tanítványok elgondolkodtak, majd kis idő múltán így szólt az egyikőjük:

„Azért, mert amikor elveszítjük a nyugalmunkat, kiabálni kezdünk.”

„De miért kellene kiabálni – kérdezte a mester –, hiszen a másik ember ott áll melletted. Halkan is el tudnád mondani neki azt, amit akarsz.”

Néhányan a tanítványok közül szintén megpróbáltak válaszolni a kérdésre, de egyikőjük sem tudott olyan választ adni, amivel mindenki egyetértett volna. Végül a mester elmagyarázta:

„Amikor két ember dühös egymásra, akkor a lelkük eltávolodik egymástól. Ezért kezdenek el kiabálni, hogy megpróbálják áthidalni ezt a hatalmas távolságot. Minél messzebb kerülnek egymástól lélekben, annál nagyobb hangon kiabálnak, hogy meghallják egymást.

Mi történik akkor, ha két ember egymásba szeret? Nem ordítoznak egymással, hanem lágy hangon beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Ha nagyon szeretik egymást, akkor sokszor csak suttognak, amikor pedig igazán közel kerülnek egymáshoz, akkor már meg sem kell szólalniuk, mert egymás tekintetéből is megértik egymást.”

A bölcs ekkor végignézett a tanítványain, majd így folytatta:

„Amikor vitatkoztok valakivel, soha ne hagyjátok, hogy a lelketek eltávolodjon egymástól. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik még jobban eltávolítanak a másik embertől, különben egy napon majd olyan távol kerültök egymástól, hogy a lelketek már soha többé nem talál vissza egymáshoz.”

Ma már elég “könnyen” kezeljük a feszült helyzeteket, felismerjük őket és empátiával, odafigyeléssel hamar túljutunk rajtuk. Nem mondom, hogy nem szakad el nagy ritkán a cérna, mi is vitázunk, de ma már pontosan tudjuk, hogy hogyan kell. Ha pedig nagyon feszült a légkör, meg kell állni, mély levegőt venni, 10-ig számolni, és tartani magunkat. 

Egy gyönyörű szombat délután a parkba indultunk focizni 9 éves fiammal. Már alig vártam, hogy csodálhassam, milyen ügyesen cselez, ahogy gólokat lő a grundon spontán szerveződött csapatának, lássam kipirult, boldog arcát. Amikor leértünk, a pályán a fiamnál egy-két évvel idősebb gyerekek fociztak, s láttam az enyém arcát, ahogy szokatlan módon lefagyott és kérlelt, hogy inkább játszunk ketten és ő nem szeretne a többiekhez beállni, mert mi van, ha “béna vagyok, nem megy, kinevetnek, fejbe rúgnak”. Azért volt szokatlan a szituáció számomra, mert a legtöbb esetben szeret a társaság középpontja lenni, megmutatni, milyen jól cselez, együtt szaladgálni a gyerekekkel.
Fáradt voltam, nyűgös is kissé, nem vettem észre, hogy a türelmetlenség átvette a hatalmat és utasítottam, hogy “márpedig, ha lejöttünk, állj be, minden rendben lesz”. Rám nézett kétségbeesetten és megrázta a fejét. “Nem akarok.” Nem tudom, mi lehetett, ami miatt ilyen félénkké vált ott, a ráadásul megszokott szituációban, de azt hiszem nekem is gyenge pillanatom volt, mert mérgesen rászóltam. “Akkor minek jöttünk le, haza akarsz menni? Annyira akartál focizni, és most azt mondod mégsem? Nem is fogunk lejönni többet, ha így viselkedsz!”  
Abban a pillanatban megdöbbenve láttam magam kívülről. Nem akartam így beszélni vele, nem is akartam így viselkedni, pláne nem megbántani, vagy megszégyeníteni. Észrevettem, hogy semmibe vettem az érzéseit, a gondolatait, és nagyon helytelenül reagáltam.
Mély levegőt vettem, leguggoltam hozzá és a szemébe néztem. “Ne haragudj rám, nem tudom mi ütött belém, azt hiszem fáradt és nyűgös vagyok. Nem kellett volna így beszélnem.” Ahogy rám nézett, szemeiben megkönnyebbülten láttam a megértést és a gyengédséget. “Semmi baj anya, de azért most inkább nem játszanék.” Magamhoz öleltem és megkérdeztem, akar e róla most beszélni. “Attól félek, hogy mivel én vagyok majdnem a legkisebb, senki nem fog nekem passzolni és olyan erősen megrúgják a labdát, hogy ha az eltalál, nagyon fog fájni.” Megértettem, hogy a kétségbeesés sokkal jobban úrrá lett rajta, mint azt gondoltam volna, így a közeli kis területen játszottunk ketten egy darabig. Egy jó fél óra elteltével több kisebb gyerek is érkezett a focipályára és a fiam is már szívesen csatlakozott az immáron vegyes korosztályú csapathoz.

Nem csak az tett boldoggá, hogy legyőzte félelmét és erőt gyűjtött a többi gyerektől, hogy ő is beálljon, hanem az, hogy magam is erőt találtam önmagam megállítására és az azonnali szemléletváltásra egy nehéz pillanatban.

Élt bennem erősen, hogy találjak valamiféle megoldást, tényleg nem akartam, hogy szomorú emlékeket tápláljak a saját gyermekembe. Kidolgoztunk egy stratégiát, amihez nagyon határozottan tartjuk magunkat.

1. Ha nyűgösek, fáradtak, hisztisek, idegesek vagyunk, vagy bármilyen frusztráló érzés bujkál bennünk, őszintén jelezzük környezetünknek. Ha mégis elfelejtjük megtenni, a másik odafigyel, és megjegyzi, hangosan kimondja: “Valamiért feszült vagy?” Ha tudjuk, hogy puskaporos a levegő, türelmesebbek vagyunk egymással, jobban odafigyelünk arra, amit teszünk, vagy mondunk.
   
   
2. Sokszor megbeszéltük már, hogy ilyenkor, ha valaki olyat mond, ami bántó lehet, azt ne magára vegye, hanem tekintse a szituáció kellemetlen velejárójának, ami nem ellene irányul, a szavakat csak az idegesség teszi egymás mellé, tartalma valószínűleg nem szándékos.
   
   
3. Fontos, hogy mindig figyelmeztetjük egymást. Ez bántó, sértő, szemtelen, és nagyon rosszul esik, és legfőképpen “Hagyd abba kérlek, megígértünk egymásnak valamit”.
   
   
4. Bocsánatot és időt kérünk lenyugodni. ”Kérlek most ne beszéljünk, mert véletlenül olyat mondok, amivel megbántanálak”. “Ne haragudj, olyat mondtam, amit nem gondolok komolyan, csak a düh és a kétségbeesés beszél belőlem”. “Beszéljünk erről egy kicsit később, most adj pár percet lenyugodni.”
   
   
5. És természetesen beszélünk róla később.

 Ma már eljutottunk oda, hogy ha valaki nem a megfelelő hangnemet használja, az első reakciója a fiamnak, hogy "nem hiszem, hogy így kellene beszélne". Ez egy lépés a hosszú úton, amelyen végig kell mennünk, ha empatikus, kulturált és szerető családi környezetet szeretnék mutatni neki, hogy aztán ezt a mintát vigye tovább saját alapbeállításának. 

Vannak, akik szívesen ölelgetnek, de vannak, akik nem igazán szeretik a fizikai kontaktust. Álljon itt 5 érv, amiért mégis érdemes megtanulni ezt a nyelvezetet azoknak is, akik kevésbé bújósak.

Boldogsághormonok termelődnek

Az érintés hatására az agyban oxitocin termelődik. Ez a hormon fontos a szülők számára, mert érzelmi köteléket épít - s ugyanúgy a gyermekekben is. “A gyermekem ellenállhatatlan” érzésünk lesz, még a hangulatunkat is képes megváltoztatni.

Kutatások szerint azoknál a gyerekeknél, akik családjában a fizikai kontaktust elkerülték, ölelés hatására az oxitocin negatív hatású lehet, ráadásul sokszor gyanakvóak lesznek, ahelyett, hogy a szeretet érzése járná át őket. Ezért fontos, hogy már egészen pici kortól természetes legyen az ölelés a családban.

kép forrása: Army Photography Contest - 2007 - FMWRC - Arts and Crafts - Just The Two Of Us

Megtanítja őket arra, hogy kiben bízhatnak

Másrészről azok gyerekek, akik kevés ölelést kaptak az első években, hajlamosak lesznek arra, hogy túlságosan barátkozóvá váljanak, válogatás nélkül. Keresik a lehetőséget a szeretet e formájára, anélkül, hogy igazából megértenék, hogy nem minden felnőtt az “ő felnőttjük’”. Ha viszont már elég korán megkapják azt a fizikai törődést, amelyre ösztönösen vágynak, nem fogják máshol keresni a forrást. Ezáltal sokkal jobban kötődnek majd szüleikhez, hiszen ismerik a családi bizalom fogalmát.

Csökken a stressz

Amikor valakit jól megölelnek, a nyomás hatására stimulálódnak azok a receptorok a bőr alatt, amelyek üzenetet küldenek az agy számára. Ennek hatására a szívritmus és a vérnyomás csökken, és egyfajta relaxált állapotba kerülünk. Csökken a stresszhormon, a kortizol szintje. Az ölelés jótékony hatással van az emésztésre, valamint serkenti a szerotonin nevű hormon termelését, amelyet szokás örömhormonnak is hívni. És mégis, mindezen ismeretek hiányában a gyerekek automatikusan szaladnak és bújnak hozzánk, ha valami baj történt.

A szeretet kommunikációja

Az ölelés azt jelenti, hogy “gyere, vigyázok rád”. Még ha kissé morcosak is vagyunk, akkor is azt jelenti, hogy szeretjük egymást.

Biztonságot kommunikálunk vele

Amikor a gyermek érzi, hogy szeretik és vigyáznak rá, akkor biztonságban érzi magát. Ha gyermeked fél, vagy ideges, öleld át. Szavaid és ölelésed fogják megnyugtatni és csak akkor fogja jól érezni magát, ha újra biztonságban lehet. Ha úgy érzi baj van, csak húzd magadhoz. Már az, hogy ott vagy neki, nyugtató hatással van rá. A gyermekeknek szüksége van a szülei által nyújtott biztonságra és stabilitásra. Soha ne becsüld le az érintés jelentőségét.  Ezek nem nagy dolgok, mégis jelzik, hogy ott vagy és figyelsz. Tudatod velük, hogy számíthatnak rád.

Szülőtől érkezett kérdés: Az engedékenység/szigorúság összefüggése a hisztivel és a gyermek hosszabb távú érdekeivel?

A gyermek számára az egyetlen hosszú távú érdek az, ha olyan hiteles nevelési modellt alkalmazunk, amelyben az ő, mint tiszteletre méltó egyén egészséges fejlődése biztosítva van.

Magyarországon hiszti-, vagy dackorszaknak, az Egyesült Államokban szörnyű ketteseknek (vagy hármaskáknak) hívják azt a periódust, aminek máshol “határfeszegető stádium” a neve. A használt nyelvezet pontosan megmutatja, milyen a nevelő generáció hozzáállása a kérdéshez. Ha képesek vagyunk elfogadni és természetesnek venni a fejlődés ezen szakaszát, szülőként is könnyebben birkózunk meg a nehézségekkel.

A gyermeket három éves kor környékén az érdekli, hogy mennyire tud részt venni a világban és hogyan tudja akaratát érvényesíteni, ehhez veti be a hiszti és a dac eszközét. . „Ezt akarom csinálni”, „a nyalókát akarom”, „nem adom oda a lapátot”  - hallhatjuk százszor és ezerszer.

Ezzel kezdődik meg szülőről történő leválás korszaka, ami a kamaszkor végével zárul le. Ahhoz, hogy a gyengéd leválást elősegítsük, világosan ki kell jelölni a határokat, egyértelmű, érthető szabályok felállítására van szükség. A mi feladatunk, hogy nyugodt, hiteles, határozott szülőként ezeket képviseljük és elvárjuk azok betartását.

De hogyan érthetné meg a gyermek, hogy mi is az, hogy szabály, miért is van? Csak úgy tanulhatjuk meg a g betű kanyarítását is, ha nemcsak elképzeljük, hogyan írjuk, hanem ténylegesen gyakoroljuk. Ugyanilyen a “hiszti”korszak a kicsik számára is és hosszabb folyamat a megértés is. Meg kell tanulniuk a határokat, meddig mehetnek el az önérvényesítésben, mikor mondja a nevelő, hogy nem (és miért).

Ehhez kell nagyon türelmesnek és tisztelettudónak lennünk, hiszen szükségük van ránk és a szerető környezetre, hogy minél könnyebben túljussanak ezen a nehéz tanulási szakaszon, amely a fejlődés elengedhetetlen velejárója. Fogjuk fel a hisztit úgy, hogy ebben a nehéz érzelmi hullámvasútban, amit átélnek, ez az ő ösztönös reakciójuk, biztosítsuk őket támogatásunkról, de nem befolyásolhatóságunkról.

Ha a gyermek azt látja, hogy szigorúan az akaratunkat akarjuk érvényesíteni, a dacosságát letörni, ő is az általunk mutatott példát követve még kitartóbb lesz, amely előbb utóbb rendkívül feszült helyzetet generál, és majd ha „győzünk” is, végül engedékeny, szófogadó gyermekké válik, miközben elveszti önbizalmát, elszántságát, kitartását és kamaszként hajlamosabb lesz lázadni, rossz társaságba keveredni, felnőttként pedig tipikusan felelősségkerülővé, szorongóvá válhat, aki nehezen birkózik meg a kihívásokkal, vagy esetleg tudatosan kitörve zsarnokká válhat.

Ha viszont engedékenyek vagyunk, akkor a gyermek azt tanulja meg, hogy bármit elérhet, neki minden jár és valószínűleg agresszív, akaratos fiatal válik belőle.

A két véglet között viszont több nagyon színes, változatos és lehetőségekben gazdag útirány is létezik, s ezeknek mind egy alapja van, mégpedig a világos határok kijelölése és betartatása. Ez az igencsak türelmet próbáló korszak is szeretetteljesen, de határozottan kezelhető, elősegítve a gyermekek egészséges szellemi és lelki fejődését.

Az újrakeretezés az a nyelvezet, ahogy leírjuk és megbeszéljük a szituációkat. Amit mondunk, annak hatalmas ereje van. Azt közvetítjük, amit a saját keretünkön belül érzékelünk, ahogyan a világot mi látjuk. És ahogy jellemzünk valamit, úgy is érzünk, s ez befolyásolja a hozzáállásunkat is a világhoz. Ha megtanítjuk a gyerekeknek, hogyan keretezzék újra pozitívan a saját világukat, az merőben megváltoztathatja az életüket.

Ez nem jelent mást, mint figyelni a történések pozitív részleteire is, segíteni a gyermekeknek felnagyítani, hogy azokra tudjanak figyelni. Egy sötét és negatív kezdésből pozitív és erőt adó szituáció lesz. Szülőként meg kell tanítani őket arra fókuszálni, hogy mire képesek, miben jók, ellentétben az automatikus kudarc érzésű “nekem semmi sem jó” gondolattal.

Légy türelmes. Ha a gyermeked dühös valamiért, tedd félre saját szükségleteidet és próbáld megérteni a szituációt, amibe belekerült. De állj ellen a kísértésnek, ne próbáld megoldani a gondját. Ilyenkor ráadásul az érzelmek olyan hevesek, hogy inkább hagyni kell lecsillapodni, nem pedig a logikus megoldásokat taglalni - a jobb agyfélteke abszolút átvette a hatalmat, a bal pedig szinte kikapcsolt. Ahhoz, hogy megtudd, mi történt, előbb türelmesen várnod kell. Tégy meg mindent azért, hogy lenyugodjon. Öleld át. Vidd sétálni, vagy beszéljetek valami teljesen másról. Érezze magát biztonságban. Csak akkor lehet körbejárni, mi történt, ha már lenyugodott. Minél távolabb kell kerülni a harag, félelem, vagy szomorúság érzésétől, mert így fognak tisztán látni.

Keresd a pozitív részleteket. Ha már alkalmas az idő, és elkezd beszélni arról, miért volt dühös, figyelj a legapróbb részletekre is. Ha például egy osztálytárssal adódott problémája, próbálj minél több kérdést feltenni az eset részleteit illetően. Így biztosan megtalálod a pozitív kapaszkodót, amit erősíthetsz. Sajnos kitűnően koncentrálunk a negatív oldalra, pedig sok más aspektusból is lehet szemlélni a dolgokat.

Építsd a jót. Miután meghallod a megfelelő részletet, építkezz rá. Ha például arról mesél, hogy az egyik kisfiút a többiek csúfolták, de ő nem, mert sajnálta, akkor ragadd meg a lehetőséget, dícsérd meg, hogy milyen bátor volt szembeszállni a többiekkel, nem beállni a bántalmazó csapatba. Kérdezz rá, milyen érzés volt kiállni a fiúért. Lehet arról beszélgetni, történt e már hasonló korábban, kiállt e már valakiért, vagy valaki mellett. A végén az egész rossz élmény másról fog szólni és nem lesz negatív emlék belőle.

Ne címkézz! Egy szituációban hajlamosak vagyunk olyan nyelvezetet használni, ami negatív és nem előre mutató. Ilyenek többek közt a “nem tudom megcsinálni”, “utálom”, “sosem sikerül”. Ekkor a gyerekek már eleve sötét színben látják a helyzetet. A szülő viszont segíthet átfordítani a szemléletüket, de úgy, hogy nem mondja meg, hogyan kellene éreznie. Például “utálom a tesómat” - “nem, nem utálod, hiszen a testvéred” helyett érdemes felhívni a figyelmét, hogy az este milyen jót játszottak és nevettek. Nem a testvérét utálja, hanem a testvére viselkedése dühítette fel. Vagyis azt kell megtanítani, hogy az ember nem egyenlő a pillanatnyi viselkedésével. A címkézés egy nagyon gyakori hiba társadalmunkban. Rámondják a másikra, hogy önző, rossz, hisztis, undok és így tovább. Ezek a címkék veszélyesek lehetnek, mert önbeteljesítő tulajdonságuk lehet. Ha valakire sokat mondják, a végén olyanná is válik. Lusta, érzékeny, nem túl okos, visszahúzódó - ezek mind jöhetnek a gyermekkorunkból, s nagyon nehéz megszabadulni tőlük. Az újrakeretezéssel más szemszögből is megvizsgáljuk a dolgot, tartalmat adunk a tulajdonságnak/viselkedésnek és megkeressük a kiváltó okot. Ha valaki nem jó fociban, lehet, hogy szuper kosaras lesz még belőle. Nem varrhatjuk rá, hogy nem sportolónak való. Egy kislány lehet, hogy éppen hisztizik, de ez nem jelenti, hogy ő “hisztis”. Lehet, hogy éhes, vagy elkeseredett és nem tudja még (és a szülő sem), hogyan kezelje a helyzetet. Nekünk is elszakad néha a cérna, mi is érezzük, hogy betelik a pohár, mégsem jellemez minket egy adott pillanatbeli rossz szó, vagy gondolat. Egy akaratos gyermek sikeres vezetői képességekkel rendelkezhet, a figyelemzavaros pedig lehet, hogy kiemelkedő tehetségű zenész lesz. Az antiszociális jelzőt általában a rendkívül intellektuális és empatikus emberek címkéje. Ezért a jelzők aggatása nagyon barátságtalan és sokszor káros is lehet. Kerüljük el, mutassunk példát mi is. Nagyon nehéz, mert nem ehhez szoktunk, de érdemes megtanulni.

Ha keressük a pozitív részleteket, és inkább azokról beszéltünk, a gyerekek ösztönösen ezt a gondolkodásmódot sajátítják el, s ez az egész életükre kihatással lesz. Észre kell vennünk az ellenkezőt is, de ez a szemléletmód kiemeli a jót is és nagyobb mértékben fókuszál rá. A nyelvezet, amit használunk, alakítja világunkat. Az újrakeretezést gyakorolni kell és tanulni, de érdemes belefektetni a munkát, mert sokkal boldogabbá tesz rövid és hosszú távon is.

A kamaszok viselkedése sokszor érthetetlen és a felnőttek számára rendkívül kétségbeejtő tud lenni. Ahhoz, hogy bármit is kezdeni tudjunk velük, fontos, hogy ismerjük a háttérben zajló folyamatokat, hiszen ezek tudatában fel tudjuk ismerni, milyen eszközökkel segíthetjük át őket és magunkat is ezen a nehéz korszakon.

A pubertás korban lévő gyermekek szélsőséges hangulatát, kiszámíthatatlan viselkedését nagyon népszerű volt az elmúlt évtizedekben ”ráfogni a hormonokra”. Azonban a legújabb kutatások szerint  az agy fejlődésének ritmusa magyarázza a hormonokkal karöltve ennek a korszaknak a sajátosságait.

Az agy a tinédzserkorban találkozik először a hormonokkal, éppen erre az újdonságra még nem is tud megfelelően reagálni. A legfontosabb nemi hormonok a tesztoszteron, az ösztrogén és a progeszteron fizikai változásokat idéznek elő. Ilyen a hang elmélyülése, a szőrzet növekedése, a lányoknál a mellnövekedés és a menstruáció. A hormonok gyermekkorban mindkét nemben megtalálhatók, ám a pubertás kezdetén a hormonok koncentrációja teljesen megváltozik.

Lányoknál az ösztrogén és a progeszteron a ciklusukkal változik, ráadásul ezek a hormonok azokhoz az anyagokhoz kapcsolódnak, amelyek a hangulatot szabályozzák. Rájuk jellemző lehet a hirtelen letargiába váltás, az érzelmi összeomlás másodpercekkel a felhőtlen kacagás után.

A fiúknál a tesztoszteron az amigdalához kapcsolható, az agy azon részéhez, amely a vészreakciókért, az agresszióért és a félelemért felelős.

A nemi hormonok az agy érzelmi központjában, a limbikus rendszerben rendkívül aktívak. Így érthető lesz számunkra, hogy miért olyan labilisak a fiatalok érzelmileg, sőt, ez magyarázza, hogy kifejezetten keresik az érzelmileg megterhelő élményeket. Az ingerkereső agy fejletlensége miatt azonban még nem képes megfelelő döntéseket hozni, ezért kerülnek veszélyes, sőt sokszor életveszélyes helyzetbe.

Megemlíteném a THP nevű hormont, amely általában stressz hatására szabadul fel a szorongás csökkentése érdekében. Ám a tinédzsereknél ez a hormon fordítva hat, nem gátolja a szorongást, az csak még több szorongást szül. Az egyébként rendkívül plasztikus agy nem képes még megfelelően feldolgozni az információkat és stressz hatására bekövetkezik a pánik, ami megmagyarázza a sorozatos helytelen döntések meghozatalát.

A külsőre felnőttnek tűnő tizenévesek szellemileg nem felnőttek. Agyukban sok a szürkeállomány, amely az idegsejtjeit jelenti, viszont kevés a fehérállomány, amelyek biztosítják a gyors információáramlás az agy különböző részei között, vagyis neurológiai szempontból a tinédzserek teljesen éretlenek még. A fehérállomány egészen a harmincas évek elejéig nő és alakul. A kamaszokagya csak 80%!-ban érett, ami azt jelenti, van egy húsz százalékos űr, ami már érthetővé teszi hangulatingadozásaikat, ingerlékenységüket, kockázatkereső viselkedésüket.

A homloklebeny tölti be az agy végrehajtó funkcióját, viszont kapcsolódásai a legbonyolultabbak, ezért ezek jönnek létre legkésőbb, tehát lassan fejlődik ki. A modern agyi képalkotás megjelenésével már megismerhetjük a zajló folyamatokat és összefüggéseket. A kamaszok nem tudják még teljes mértékben használni a homloklebenyt, ezért a sok baleset és tragédia, amely a megfelelő döntések meghozatal-képességnek hiányából ered.

A szigetelt összeköttetések (fehérállomány) nélkül az agy egyik területéről érkező üzenet - például az amigdalából érkező stressz és félelem - nem képes kapcsolódni az agy egy másik területéhez, például a homloklebeny ítélőképességéhez. A még mindig fejlődésben lévő aggyal rendelkező kamaszok esetében ez azt jelenti, hogy olykor veszélyes helyzetekbe kerülnek, és nem tudják mi legyen a következő lépés. (Frances E. Jensen, 2015)

Hallottunk már részeg, eszméletét vesztett tinikről, bajba került fiatalokról, akik, vagy társaik, a helyett, hogy segítséget kértek volna, inkább elbújtak, elhallgattak a következményektől való félelem miatt, s ezzel még nagyobb bajba sodorva magukat és/vagy társaikat, tetőzve a bajt, netalántán előidézve a tragédiát.

Agyuk fejletlensége miatt nem képesek még tisztánlátásra, megfelelő helyzetelemzésre, -felismerésre, így bármi megtörténhet sajnos. Kognitív, érzelmi és viselkedésbeli korlátaik vannak, amit ha megértünk, máshogy értékelünk.

Természetesen a legegyszerűbb az lenne, ha megfelelő ismeretterjesztéssel már előre megelőznénk a bajt, de ismerve most már a kamaszok agyának és hormonjainak működését, beláthatjuk, hogy ez nemkönnyű feladat.

Ahhoz, hogy minél kevesebb zűrbe kerüljön gyermekünk, egy fontos dolgot biztosan tehetünk. Megismertethetjük őket a világban történt eseményekkel, kortársaik történetével, ha már nem képesek ésszerű döntéseket hozni maguktól, legalább emlékként fel tudjanak valamit idézni hasonló szituációban. Természetesen a megfelelő családi háló és környezet, valamint az őszinteség és bizalom további kulcspont lehet abban, hogy a kamasz ne akarjon feltétlenül lázadni, vagy ha már megteszi, azt a lehető legkisebb mértékben tegye.

Nagyjából két éve találkoztam először a dán Iben Sandahl pszichoterapeuta nevelési elméleteivel. Egy kis kutatás, sok olvasás, illetve előadások meghallgatása után tudtam, hogy ez az az irány, amelyet szeretnék én is kipróbálni, alkalmazni saját családomban. Dánia rendszeresen ott szerepel a világ legboldogabb országainak dobogósai között, így érdemes megvizsgálni, hogyan is nevelik ők a gyerekeiket.

Tanácsok a dánoktól

1. Hagyd a gyermeket játszani. A szabad játék az egyik legfontosabb eleme a dánok stratégiájának. Nem a felnőtt irányít, hanem ők élvezik a saját szabadidejüket. Különböző korosztályok, legfőképpen a levegőn. A gyermekek irányította játék fejleszti az önismeretet, és nagyon sokat tanulhatnak egymástól is a gyerekek. A kirándulás nagyon jó példa, amely során szabadon lehet felfedezni a világot.
   
   
2. Légy őszinte a gyerekeddel. Ne dicsérd a tulajdonságait, kérdezd és bátorítsd, s az erőfeszítéseit értékeld. Légy őszinte akkor is, amikor kellemetlen dologról kell beszélni. Ha megismerik a világ folyását, az őszinte érzéseket, sokkal könnyebben boldogulnak később is. Ne csak vidám meséket olvassatok, keress eredeti Andersent, beszélgessetek a világról, a gondolatokról, érzésekről.
   
   
3. A meghitt együttlétek mindennaposak a dán családoknál. A “hygge” egy olyan szokás, ahol a család az ajtón kívül hagyja a problémákat és minőségi időt tölt együtt. Zenét hallgatva, játszva, vagy csak beszélgetve egy tea és gyertyafény mellett.
   
   
4. Újrakeretezés. A negatív szituációkat lehet más szemmel nézni, ami nagyon értékes a gyermekek számára. Egy probléma esetén meg kell keresni a jó dolgokat és azokra fókuszálni. Ez nem rózsaszín szemüveget jelent, ez azt jelenti, hogy megtanultok pozitívabban gondolkodni és máshogy látni a világot. Ha a gyereknek problémája van az iskolával, említsd meg neki a kedvenc rajzóráját, a barátait, vagy bármit, ami segíthet színesíteni a viharfelhőket. Abban kell segíteni a gyerekeket, hogy arra figyeljenek, amit meg tudnak csinálni, ne pedig arra, ami nem megy.
   
   
5. Nincs több ultimátum. Nincs fenyegetés, nincs feszült légkör. Úgy is lehet fegyelmet tartani, ha a szabályokat egymást tisztelve jelöljük ki. Ahelyett, hogy parancsra fogadnának szót, kérésre is reagálnak. A hatalmi játszmák elkerülése nagyon fontos a dánok számára. Tisztán kijelölik a határokat és nagyon sok bizalmat adnak a gyerekeknek. Ha a szülő úgy érzi, türelme határán van, visszavonul és tudatosan megpróbál figyelni arra, hogy lenyugodjon. Csak nyugodtan lehet ésszerű döntéseket hozni, ez vonatkozik a felnőttre és gyerekekre egyaránt. Szófogadó, nem hisztiző gyereket szeretnénk, tehát nekünk is ilyen példát kell mutatnunk.
   
   
6. Az empátiára való nevelés. A mások iránti tisztelet, megértésük és helyzetük átérzése nagyon fontos szociális készségek. A gyerekek nem csak mások érzéseit ismerik meg, de fejlődik helyzetértékelő képességük és saját érzéseiket is helyesen ismerik fel. Már egészen kicsi korban lehet tanulmányozni az arckifejezéseket - képek, ábrák segíthetnek, s kérdezd meg  a gyermeket, mit gondol, mit érez a képen lévő személy.
   
   
7. Ne avatkozz bele.  A gyereknek meg kell tanulni érvényesülnie különböző szituációkban, legyen az jó vagy akár rossz. Amennyiben nem fenyeget veszély, bízzunk annyira a gyerekben, hogy maga megoldja a helyzetet. Szeretnénk segíteni a rajtuk, ez természetes, de jobbat teszünk, ha hagyjuk, hogy ő tanulja meg, hogyan kell megbirkóznia a kihívásokkal.

A Kamaszok viselkedésének okairól ebben a cikkben olvashatsz: Kamaszok veszélyben

Egy szülő kérdése: "3 éves fiú gyermekem nagyon válogat az ételekben, főleg a zöldségeket nehezen fogadja el. Van valami okos trükk az elfogadtatásra?"

Hogy miért is olyan nehéz a zöldségek elfogadtatása a kisgyerekekkel, nagyon gyakori probléma és kérdés. Mindenekelőtt meg kell értenünk, miért is utasítják el valójában.

A francia  Paul Bocuse Institute tavaly közzétett tanulmányában írják, hogy a gyerekek 2 éves kor körül lépnek be a legválogatósabb korszakukba. Ez nagyjából 6 éves korukig tart, de az út nagyon göröngyös és tele van nehézségekkel.A kutatás szerint a 16 és 29 hónapos kor közötti gyerekek nagyjából mindent képesek a szájukba venni, a zsírkrétától kezdve a szappanon keresztül akár a kutyagumiig is eljutva. Két év alatt sokkal gyakoribbak a véletlen mérgezések, mint bármikor máskor a gyerekek életében. A válogatós korszak segít nekik eligazodni az ehető - nem ehető dolgok világában, úgy, hogy igazából nem sok étkezési tapasztalattal rendelkeznek.

A szülő számára nagyon fontos, hogy megértse, nem kényességről vagy elrontottságról van szó, egyszerűen csak új szakasz kezdődik, amiben türelmesen kell segíteni a gyerekeket.

Tamara Melton, az Észak-floridai Egyetem dietetikus professzora szerint a leghatásosabb módszer, amit bevethetünk, hogy segítsük gyerekeinket, hogy újra és újra megpróbáljuk bemutatni a még ismeretlen ételeket. Amikor valami újat kell megkóstolniuk, akár 20-szor is próbálkoznunk kell, hogy megegyék. Persze lehet, hogy azután sem hajlandóak megenni a már nem ismeretlen ételt, e mögött valószínűleg tényleg nyomós indok húzódik.

Genetikai háttere is van a válogatósságnak. A “TASR38” nevezetű gén például  a keserű ízt felismerő receptor kódolásáért felelős. Ennek a génnek a különböző variánsait hordozzuk magunkban és ezek határozzák meg egy személy érzékenységét a keserűre (hasonlóan a brokkoli vagy például a karfiol ízére) és határozzák meg érzéseit egy étellel kapcsolatban.

Ezért is fontos, hogy ne erőltessük azt amit nem szeretnek. Fel kell természetesen kínálni, de a forszírozás magát az étkezés élményét “keseríti” meg.

Nem szabad például feltételként kikötni, hogy akkor ehet desszertet, ha eszik egy kis züldséget a gyerek, hiszen nem az a cél, hogy kényszerből megegye, hanem az, hogy megszerettessük.

Íme pár tanács, amely megkönnyíti a gyerekek számára a zöldségekkel, vagy bármilyen új étellel való ismerkedést:

1. Mutass példát

Természetesen a legnagyobb húzóerő a gyerekek étkezési szokásainak kialakulásában az, amit tőlünk látnak. Ha természetes eleme háztartásunknak a zöldség és más egészséges ételek, nagyobb az esély, hogy a gyerekek is vesznek belőle. Azt eszik meg, amihez hozzáférnek, amit ismernek. Nem fognak mást kérni helyette, ha nem tudják, hogy lehet.

2. Mókázz az étellel

A gyerekek fantáziája végtelen, imádnak játszani is. Ha éppen bolognait kívánnak, nehezen fogjuk rájuktukmálni a brokkolit. De ha ő éppen egy dinoszaurusz, aki ételversenyen vesz részt egy hatalmas tyrannosaurus rex ellen, valószínűbb, hogy győzni akar azzal, hogy megeszik 2 miniatűr brokkoli-fát, hiszen az érdekes és izgalmas is. Légy kreatív, s ha az étkezés ebben a korai szakaszban játékká válik, nagyobb az esélye a sikernek is. Ha már pár falatot sikerült eltüntetni, mi is győztesként szállunk ki a játékból.

3. Alkossatok együtt

A kicsik szeretnek részt venni a főzöcskézésben, és hajlamosabbak megkóstolni is, amit együtt készítettetek. Előtte közösen válogathattok a piacon, akár ő is kitalálhatja, mit szeretne vásárolni. Ha van lehetőség és kert, ültessetek pár zödséget, hiszen nagyon izgalmas lesz később azt megenni, amit ő teremtett egy kis magból. Segíthetnek a répapucolásban, borsófejtésben, salátakeverésben. Ha sikerül nekik megoldani egy feladatot, büszkeség tölti el őket és sokkal lelkesebben fognak neki az ebédnek is

4. A trökkös “csak egy harit!”

Kutatások szerint legalább 8-10, de ahogy említettem, akár 20 alkalommal is meg kell próbálnunk bevezetni egy új ízt, vagy ételt. Sokkal sikeresebbek étkeztetés terén azok a szülők, akik alkalmazzák a fenti módszert. Tényleg, csak egy harapásról van szó, nem többről. Ha csak egy harapásra sikerül rávenni őket, a tizedik alkalom után már tényleg ismerős lesz nekik az íz és az étel. Mindezek után valószínűleg szívesen elfogadják, ha újra megjelenik a tányéron, főleg, ha közben egy új, ismeretlen ízt is kapnak hozzá és választaniuk kell.  

5. Ne erőltesd, hogy megegyen mindent

A szülői nyomás, a kényszerítés csak ront az amúgy is nehéz helyzeten. Sokan ülnek a gyerek mellett és tömik feleslegesen az egész tányér tartalmát a már nem éhes kicsikbe, akik hisztivel, sírással, erős elutasítással válaszolnak. Bár a legjobbat szeretnénk, a legrosszabbat tesszük, ha ragaszkodunk az általunk elképzelt megfelelő mennyiséghez, mintha tudnánk, hogy mikor és mennyire éhes a gyerek. Fordított esetben valószínüleg azt gondolnánk, kínzáson vagy vallatáson vagyunk, hogy nem értik meg, ha azt mondjuk nem kérünk többet. Egyet érhetünk el, mégpedig hogy megutálják az étkezést és még válogatósabbak legyenek. Kérjünk csak egy harapást, vagy az ismertből pár falatot, de ne kezdjünk felesleges harcot. Ha éhes lesz, kér majd enni.

6. Jutalmazd meg az erőfeszítéseit

Ha a gyerekek szemszögéből nézzük, a pozitív megerősítés mindenképp motiválja őket. Dicsérjük meg, ha megkóstolta. Ne azt mondjuk, hogy jó fiú vagy, hiszen annak semmi köze ahhoz, hogy bevette a számára annyira visszataszító ételt a szájába. A bátorságát, az akaratot, hogy tett érte, ezeket kell erősíteni és dicsérni.

7. Az ő nyelvükön beszélj

A gyerekek nem értik, mi az, hogy vitamin, vagy mi az, hogy egészséges. Mondd, hogy ettől nő nagyra, ettől tud nagyobbat rúgni a labdába, vagy ettől lesz gyönyörű, hosszú haja. Ezek a dolgok érthetőek számukra, felvillanyozzák őket és nagyobb az esélye, hogy elérjük azt a bizonyos egy falatot.

8. Játék a színekkel

Mint a gumicukrok, az apróra felszeletelt színes zöldségek nagyon vonzóak lehetnek a gyerekek számára. Egy kis tálkában a friss ételek észrevétlenül eltűnhetnek. Természetesen jó, ha ellőször az édesebbekkel kezdjük. Sárga és vörös pritaminpaprika, zsenge, nyers zöldborsó, az a nagyon picike, ami olyan, mint a méz.

9. Játék a formákkal

Észrevehettük, hogy míg mi szeretjük az ízeket keverni, a gyerekek sokszor inkább külön-külön fogyasztják a tányéron található ételeket. Fogadjuk el, hogy ez teljesen rendben van, és inkább legyünk partnerek. Alkothatunk szívet, arcot, vonatot, bármilyen formát a tányéron, hiszen nem a kulináris élvezetek maximalizálása a cél, hanem, hogy egyáltalán valamit a szájába vegyenek.. Vicces és szórakoztató, s legfőképpen hatásos tud lenni.

10. Használj vajat, sajtot, szalonnát, fokhagymát

Az új ételek, de még a zöldségek ízesítése is rendben van, ha nem tesszük minden alkalommal. Csábító lehet a ropogós szalonna, vagy az olvasztott vaj is. Akár szószokat is készíthetünk, hiszen ki nem szeret maszatolni, tunkolni, mindent összepiszkítani ebben a korban. Ne feledd, a legfontosabb, hogy megismertessük az ételt, szép lassan, fokozatosan.

11. Légy türelmes

Igen, könnyű mondani, nehezebb betartani. De sokkal előbb érhetsz el sikert, ha megértőbb és türelmesebb vagy. Vannak gyerekek, akik nehezebben fogadják el az újat, mint mások, de náluk is lehet eredményt elérni, csak lassabban. Most, egészen kicsi korban kell kialakítani a megfelelő szokásokat, hiszen a végső cél, hogy idősebben is egészségesen és változatosan étkezzenek.

Ha példát mutatunk, játékossá tesszük az étkezést, nem erőltetünk, csak egy harapást kérünk, akkor a kitartás meghozza gyümölcsét a zöldségek terén is.

Néha teljesen lehetetlen küldetésnek néz ki, hogy valahogy újrakapcsolódjunk a gyermekhez. Ez egy hosszú folyamat, ami munkával jár és rengeteg türelmet igényel. Az alábbi összefoglaló segít a gyermekhez való kapcsolódásban, de még mielőtt drasztikusan változtatnál szokásaidon és nevelési módszereiden, nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, beszélj erről a szándékodról gyermekeddel. Értékelni fogja erőfeszítéseid és partner is lesz benne, hiszen számára is kedvezőbb élethelyzetet teremtesz az új szemlélet alkalmazása által.

1. Ösztönözd a megfelelő függetlenségre.

A kamaszok keresik saját identitásukat. Ezért sokszor olyan döntéseket hozhatnak, ami számodra megdöbbentő, vagy különös lehet. Előfordul, hogy bizonyos szabályok megváltoztatására lesz szükség. Szem előtt kell tartani azonban, hogy az elvárt viselkedés és a függetlenség egyensúlyban legyen a gyermek biztonsága érdekében. Az agyban a prefrontális kéreg a megfontolt cselekvés, az agresszió-szabályozás, a figyelem-összpontosítás és a problémamegoldó gondolkodás központja. Ez a terület 6 éves kortól kezdi el átvenni viselkedés szabályozásának szerepét, és csak körülbelül a 25. életévre formálódik ki teljesen. Tehát a kamaszkorban sajátítják el leginkább ezeket a készségeket, így nagyon fontos, hogy ebben az időszakban mindig és feltétlenül rendelkezésre álljunk, ha a gyermek segítséget kér egy fontos vagy veszélyes döntés meghozatalában, de mindenképpen adjuk meg nekik az önállóság szabadságát, ha az lehetséges. Nagyon erős belső késztetést érezhetsz a tanácsok osztogatására, hiszen csak meg akarod óvni és segíteni akarsz neki. Ő viszont éppen azt tanulja, hogyan oldjon meg önállóan feladatokat, kezeljen egymaga szituációkat és azt is, hogyan birkózzon meg a stresszel. Ha mindig megoldjuk minden gondját, felnőtt korára nem sajátítja el azokat a képességeket, amelyekkel önállóan boldogulhat.

2. Vedd észre, amikor szüksége van rád.

Vannak időszakok, amikor látni sem akar, máskor a nyakadon lóg egész nap és egy szabad pillanatot sem hagy neked. Ez a korszak teljesen normálisan a hangulatingadozásokról szól. Úgy kell rendelkezésre állni, hogy tiszteletben tartjuk és elfogadjuk, vannak már annyira önállóak, hogy elboldoguljanak bizonyos kérdésekben és dolgokban, de nincsenek még annyira, hogy ezt teljesen függetlenül a szülőktől tegyék. Ezekben az években már érezhető a leválási szándék, ebben társnak kell lennünk és maximálisan támogatnunk őket, ahogy azt tettük akkor is, amikor járni tanultak. Amikor jelzi, hogy szüksége van rád, hogy kapcsolódni akar, légy ott minden figyelmeddel, ha pedig újra távolodik ne vedd magunkra, fogadd el, hogy ez a felnőtté válás része.

3. Hallgasd meg, és ne ítélkezz!

Amikor gyermeked hozzád fordul, beszélgetni szeretne, a te feladatod nem más, mint meghallgatni. Abban a pillanatban legtöbbször nem is szeretne mást. Nincs szüksége a negatív kommentekre, az okoskodó tanácsokra. Ha figyelmed neki adod, mindenféle ítélkezés és felesleges beleszólás nélkül, meglátod, egyre jobban meg fog nyílni előtted. 

4. Légy pozitív!

Szavaid és cselekedeteid formáld át, lásd színesen a világot és nem pedig feketén - fehéren. Amilyen példát mutatsz, azt tanítsd gyermekednek is. A világ újrakeretezése által mindenki megtanulja sokkal jobbnak látni a világot. Nap végén, amennyiben csak lehetőséget találsz rá, beszéljetek pár mondatot, kinek mi volt aznap pozitív, a rossz dolgokban pedig milyen tanulságot vagy jót láttok.

5. El kell hagyni a prédikálást.

Néha a kevesebb több, így van ez a szavakkal is. Ebben a korban a következmények általi tanulás nagyon hatékony. Amikor gyermek megszeg egy szabályt, tudja, hogy annak következménye lesz. Teljesen felesleges plusz fejmosást tartani, így is valószínüleg a gyomra valahol a torkában van és rosszul érzi magát tőle. Ha a probléma súlyos, és beszélni kell róla, tedd ezt kétirányú, nyugodt beszélgetés formájában. Legyen ő is részese, érezze, hogy számít és fontos neked, amit gondol, még ha az utolsó szó a tied is.

Személy szerint rendszeresen felhívom a fiam figyelmét arra, hogy nincs olyan téma, amivel ne fordulhatna hozzám. Bármilyen kérdése van, ígérem válaszolni fogok a legjobb tudásom szerint, de nem fogom megmondani, mit csináljon, csak tanácsot tudok adni, ha kifejezetten erre kér.

6. Óvatosan a csatározásokkal.

Okosabb néha elengedni a dolgokat, minthogy belemenni felesleges vitákba. A vita nagyon sok esetben hasznos, hiszen megtanítja gyermeked az érvelés tudományára, viszont nagyon oda kell figyelni, hogy ne válljon veszekedéssé. Ahogy nő a gyermek, úgy lehet változtatni a szabályokon is, illetve elég eszessé válik ahhoz, hogy lehessen vele beszélni ötletekről vagy ellentétekről is. Ahogy minden kapcsolatban, a kompromisszumok segíthetnek egy egészséges egyensúly fenntartásában, ami azt jelenti, hogy neked is nyugodtan lehet engedned. 

7. Teremts lehetőséget az együttlétekre.

Egy ölelés, egy kézfogás, vagy csak egy mosoly már segíthet újrakapcsolódni gyermekedhez, az apró gesztusok pedig átválthatnak pár perces együttlétre, őszinte beszélgetésre, később pedig közös játékra, kirándulásra, vagy csak sütkérezésre a napon egy padon. Sokszor szavak nélkül erősebben tudunk kapcsolódni,  a meghitt, elégedett együttlét pedig, időtartamtól függetlenül azt jelenti, stabil családi háló van kiépülőben.

Sajnos nincsen előre megírt recept ahhoz, hogyan biztosítsunk a gyermekek számára boldog életetet. De léteznek fontos hozzávalók, amelyek jelenléte szükséges lehet ahhoz, hogy a megfelelő körülményeket biztosítsunk a boldog vagy kielégítő irányú fejlődéshez.

A legfontosabb, hogy gyermeked biztonságos és stabil környezetben nőjön fel, sok törődéssel és szeretetben. Ezen kívül, lényeges, hogy mind fizikális, mind lelki és szociális kihívásokat biztosítsunk számára.

Első számú pillér a nevelésben, hogy erős belső iránytűt építsünk ki a gyermekekben, amely által boldogak, rugalmasak és empatikusak lesznek és nem roppannak össze, akármival is találkoznak az életben.

A legközelebbi fejlődés zónája: A nyugati társadalmak nevelési módszereinek alapja Lev Vigotszkij orosz pszichológus fejlődési gondolata. E szerint mindig lézeik egy “potenciális fejlődési tér”, amelyben az egyéni képességek meghaladhatók, ha néhány feltételt biztosítunk. Mások segítségével a gyermek nagyobb teljesítményre lesz képes, mint amilyenre önállóan képes lenne. Ez a szociális interakcióban megmutatkozó tanulási potenciál Vigotszkij elméletének leglényegesebb koncepciója, a legközelebbi fejlődési zóna, amely képviseli a gyermek aktuális fejlődési szintje és a potenciális fejlődési szint közötti távolságot.

Egy új dologban elért siker élménye az agy jutalomközpontjában endorfin hormonokat szabadít fel, amelytől a gyermek boldogságot és elégedettséget érez. Ebben az esetben újra energiát és kedvet fog érezni valami új kipróbálására, valami új területen - vagyis következő alkalommal ott, ahol a legközelebbi fejlődési zóna található majd. Ez segít a gyermeknek kifejlesztenie az egyik legfontosabb tulajdonságot, vagyis hinni saját magában, ami az egészséges önértékelés és a jövőban való boldogulás kulcsa lesz.

Ha a gyermek úgy érzi, túl messze került a saját fejlődési zónájától, például külső nyomás, vagy valamivel kapcsolatos félelem hatására, az indolkoltnál jobban idegessé és szorongóvá válhat, ami ahhoz vezet, hogy elveszti irányítóérzékét és a saját aktív részét a “területen”. Ez a tanulás hamis élményéhez vezet - “Azt hiszem meg tudom csinálni (vagyis mások úgy gondolják, vagy elvárják tőlem), de igazából nekem nincs valós élményem arról, hogy készen állnék rá és valójában mindentől függetlenül tudnám irányítani az életem (a saját legközelebbi fejlődési zónámat).”

A játék fejleszti az önértékelési képességet: Az önbizalom a legjobb, ha jó önértékeléssel párosul. Ehhez, a legjobb tanácsom, hogy játssz a gyermekeddel amennyit csak tudsz. Menjetek az erdőbe, a folyópartra, a kertbe, a parkba bárhova, ahol a gyermek boldognak érzi magát, olyan helyekre, amelyek lehetőséget nyújtanak a kiváncsiság kielégítésére, a képzelet használatára és hogy tesztelje a saját legközelebbi fejlődési zónáját.

A szabad játék három pozitív haszna:

1. A gyerekek megtanulnak megbirkózni a stresszhelyzetekkel és rugalmasabbak lesznek. Tesztelik magukat, mennyi stresszt képesek kezelni és ezáltal könnyebben veszik későbbi életükben az akadályokat.
2. Önkontrollt tanulnak. Egymással játszó gyerekek tényleg szeretnék, ha a játék folytatódna. Így, még ha nehezebb karakterű résztvevők is jelen vannak, vagy szabályokat kell kitalálni, esetleg újragondolni, önkontrollt (ami egy nagyon értékes tulajdonságunk) kell gyakorolniuk, a játékban maradáshoz.
3. Tanulnak! Főként különböző korú gyermekek, ha együtt játszanak. A játék nagyon sokat tanít nekik. Több országra kiterjedő kutatások szerint sokkal hatékonyabb így a tanulás, mintha egyedül tennék.

Figyeljünk a jelzésekre és kezdeményezésekre: Szülőként nagyon fontos, hogy felismerjük a gyermek legközelebbi fejlődési zónáját. Nem azt, amit mi gondolunk, hogy szerintünk hol kellene lennie, hanem amiben a felnőtt ténylegesen találja magát (a kettő sokszor nem egyezik). Figyeljünk a jelekre vagy az ötletekre, amit a gyermek felénk közvetít. “Ezt meg tudom csinálni..!”, “Megsétáltathatom a kutyát?”, “Apa, te ide ülsz, én meg ide ülök”, “Nézd, milyen magasra tudok mászni!”, “lekapcsolhatod a lámpát, ha elaludtam” stb.

Ezek a kijelentések jelzik, hogy szeretne kipróbálni valamit, amire ő készen állva érzi magát. Próbáld ne útját állni, hanem teremts biztonságot és biztonságos környezetet tevékenységéhez úgy, hogy terveidbe ne vond be a gyermeket. Higgye azt, hogy ő irányít. Mutasd ki belé vetett bizalmad - a gyerekek akkor fejlődnek, ha éreztetjük velük, hogy hiszünk a sikerükben.

Ezek a javaslatok segítenek, hogy a gyermekben nagyobb függetlenség alakuljon ki, ami óriási erő lesz számára, bármilyen akadállyal is találkozik útján. Ha azt is meg tudod tanítani, hogy hogyan fejezze ki érzésit szavakkal és tettekkel, valamint lehetőséget adsz arra, hogy megtanulja, hogyan kezelje a konfliktusokat, már recept van a kezedben ahhoz, hogyan segítsd őt a boldogság elérésében.

A kérdésre a választ az alkalmazott nevelési módszerekben kell keresni. Az engedelmes, jól tanuló gyermekek egy ideálisnak tűnő állapotot mutatnak, és ha a mélyére nézünk, több pontot vizsgálva, kiderül, milyen jövőbeli kilátásai lesznek a gyermeknek.

Az ideális, amikor a család tagjai kellően szoros kapcsolatban állnak egymással, erős a szociális háló, mégis mindenkinek, még a gyermeknek is elegendő önállóságot és teret hagynak a kibontakozásra.

Ezzel szemben a Magyarországon sajnálatosan még mindig népszerű szülői etnoteória, az autokrata nevelési módszer. Célja, hogy alakítsa, ellenőrizze és értékelje a gyermeket. Olyan engedelmességet követel, amely nem belülről, megértés alapján fakad, hanem kívülről és parancsszóra. Nem biztosítja az önállóságot, és nem törekszik az egyén saját akaratának fejlesztésére sem. 

A gyermek nem tehet fel kérdéseket, vagy nem kap kielégítő választ rájuk és feladatait a konfliktusok miatti félelem vezérli. Gyermekkorát végigkíséri a szülő irányítása, voltaképpen neki csak engedelmeskednie kell és megteremteni a látszólagos béke állapotát.

Felnőtt korban a szülőkről való leválás után egy teljesen új, ismeretlen világban találják magukat, ahol egyedül kell boldogulniuk. Viszont nekik nem tanították meg ennek a hogyanját, hiszen ahhoz vannak szokva, hogy nekik mindig minden esetben megmondták, mit kell tenniük. Bizonytalanság, döntésképtelenség jellemzi életüket, nincsen jól működő belső iránytűjük, nem ismerik saját feladatmegoldó képességeiket, nincsenek önállóan elért sikerélményeik, nincs egészséges önképük sem, pedig valójában ezek mind elengedhetetlenek a megfelelő boldoguláshoz. Valószínűleg olyan társat, főnököt, barátokat fognak keresni maguk mellé, akik pótolják a hiányzó szülői tekintélyt és tudat alatt az ő irányításukkal lesznek csak elégedettek életükkel. Vagyis, az engedelmes, jól tanuló gyermekből nagy valószínűséggel nem lesz erős akaratú, önérvényesítő felnőtt, mert a szülők nem engedték, hogy kifejlessze magában ezeket a készségeket.

Következő megválaszolt kérdés: "3 éves fiú gyermekem nagyon válogat az ételekben, főleg a zöldségeket nehezen fogadja el. Van valami okos trükk az elfogadtatásra?" A cikk elérhető itt: Zöldségmizéria - válogat a gyerekem