Az empátia lényegében azt jelenti, hogy “más szemével látni a világot és átérezni”. Képesség arra, hogy egy másik lény fájdalmát érezzük, de legalábbis el tudjuk képzelni, mit élhet át. Ezek a hasonló érzések késztetnek arra, hogy törődjünk vele, segítsünk neki. Alapja a szimpátiának, kedvességnek, segítő (proszociális) viselkedésnek. Az empátia jelenti a “tudatelmélet” átvételét, vagyis elképzelni és átvenni mások gondolatait, érzéseit. A dán nevelési módszer kiemelten foglalkozik az empátia fejlesztésével.

Még bizonyos “bonyolultabb tudat” nélküli állatok is képesek empátiára - ezt a kutyatartók például biztosan meg tudják erősíteni. 2-3 éves gyermekeknél megfigyelhetjük, hogy ha elejtünk valamit, igyekeznek segíteni, és odaadni, ami leesett. Ugyanakkor, ha szándékosan dobjuk le ugyanazt a tárgyat, képesek felismerni, hogy nem kell segítség, vagyis tisztában vannak az érzéseinkkel és igényeinkkel.

Biztos vagyok benne, hogy ha a közelünkben valaki beüti a könyökét, legtöbbünk odakap a sajátjához, hiszen szinte átéli a saját, korábbi emlékét erről. Amikor másokat látunk megsérülni, agyunk nagyon érdekes módon reagál, ugyanis ugyanazok az idegpályák lépnek működésbe csak a képek láttán, mint amikor ténylegesen átéljük az élményt. A tükörneuronok végzik az agyban azt a munkát, melynek eredményeképpen jön létre az érzelmi összehangolódás.

Az ember empátiája több tényezőt foglal magába, ezek általában tanulhatók. Már egészen a születéstől bennünk van ez a képesség, de nem csak úgy megtörténik, annak továbbfejlődését a szociális és családi körülmények befolyásolják, számos kutatás bizonyítja, hogy a nevelési módszerek nagyban befolyásolják az egyén beleérző képességét. A genetika magyarázatot ad néhány egyedi emberi különbségre, de mégis, úgymond lehetséges, hogy megtanuljunk érzékenyebbnek és fogékonyabbnak lenni.

Sok mai modern társadalomban megfigyelhető az egyénközpontúság. Győzni és a legjobbnak lenni. Versenyezni és nyerni. Dániában viszont inkább a csapatmunkát értékelik, erre tanítják az iskolában is a gyermekeket és ezzel együtt az empátia is erősebb bennük.

A legújabb idegtudományi kutatások azt mutatják, hogy az emberek sokkal nagyobb boldogságot éreznek, amikor csapatban nyernek, mintha egyedül érnék el a győzelmet. A saját érdek helyett sokkal inkább vágyunk a szociális kapcsolódásra, a gondoskodó kapcsolatok jelentik a legnagyobb boldogságot. Sokáig azt hirdették, hogy az ember végtelenül önző lény, de ez nem igaz. Már születéstől bennünk van az empátiára való képesség, csak meg kell tanulnunk használni.

A dán iskolákban külön tanítják erre a gyermekeket, korosztályonként más módszerekkel. Ilyenek a nyelvezet megválasztása, az, hogy hagyják a gyerekeket saját magukat irányítani, vagy különböző történetek olvasása.

A gyerekek minket utánoznak, ezért nagyon fontos, hogy szülőként milyen nyelvezetet használunk. Hogyan jellemzünk másokat? Megértőek vagy ítélkezők vagyunk? Toleránsak vagy a megszégyenítők? Ezeket a gyermekeink lemásolják, eltanulják tőlünk. Csúnyán beszélni előttük másokról , mint például “milyen undok az a kislány”, vagy “milyen önző” egyáltalán nem empatikus nyelvezet, hiszen egyáltalán nem ismerjük fel, hogy a viselkedés mögött valami ok húzódik. Ezt hívjuk cimkézésnek, amit kerülni kell. E helyett azt kell megtanítani, hogy a miért viselkedhet úgy a másik, mindenféle negatív jelző nélkül. Minden gyermek jó, csak vannak viselkedésbeli anomáliák, amelyek okát meg kell találni és megoldani a problémát. E mellett látni kell a jót is - vagyis újrakeretezni a történéseket és a szemléletünket.

“Bosszantó az a kisfiú? Mit gondolsz, lehet, hogy éhes? Vagy fáradt, mert nem tudott aludni rendesen? Te is szoktál nyűgös lenni, amikor éhes vagy fáradt vagy, ugye? Emlékszel, hogy tegnap milyen jól játszottatok együtt? Csak a viselkedése bosszantó most, de ő egy nagyon kedves gyerek.”

Ha segítünk megértetni a gyerekekkkel a viselkedés mögötti érzéseket, empátiát tanítunk nekik. Ugyanúgy működik, mint a megbocsájtás és kedvet hoz az együttműködésre, a bizalomra és jobbá teszi akár a testvéri kapcsolatokat is. Nem beszélve arról, hogy magunkkal, mint szülővel szemben is empatikusnak kell lennünk, hiszen mi is hibázunk, de meg kell bocsátanunk magunknak. Ha képesek vagyunk rá, a gyermekeinkkel is türelmesebbek tudunk lenni.

Ahhoz, hogy felismerjük mások érzéseit, elsősorban ismernünk kell a sajátunkat. Sajnos elég sokszor a szülő megmondja a gyereknek, hogy hogyan kellene vagy nem kellene éreznie magát. “Ne sírj, ez nem fáj, csak egy kis karcolás”. Ugye ismerős? Ha szomorúak, fáznak, éhesek, vagy dühösek, azt mondják nekik: “Ne szomorkodj”, “nincs is olyan hideg”, “most ettél, biztosan nem vagy éhes”, és így tovább. A gyermekeknek nem hagynak lehetőséget a saját érzéseik gondozására, megismerésére. Szülőként bízni kell a gyermekünkben és hagyni őket megtapasztalni határaikat. Ezzel öntudatukat erősítjük, és amikor idősebbek lesznek, hinni fognak magukban és abban, hogy képesek megfelelő döntéseket hozni az alapján, amit éreznek. Ők könnyebben mondanak nemet akkor, amikor úgy érzik, valaki elért egy határt náluk, mindezt a saját tapasztalataikra hagyatkozva. Azok a gyerekek, akiknek a szüleik megmondják hogyan kell érezniük vagy mit kell tenniük, felnőttként is külső befolyást várnak majd, hiszen gyermekkorukban is mások döntöttek helyettük még magukkal kapcsolatban is.
Nagyon fontos látnunk, hogy nincs olyan, hogy helyes vagy helytelen érzés. Csak érzések vannak, amelyeket meg kell ismerniük és azok kezelését is.

Különböző típusú mesék, történetek olvasása is segíthet az empátia fejlesztésében. A szomorú mesék kapcsán beszélgetni lehet a rosszabb érzésekről is. Az eredeti Kis hableány nem lesz a hercegé, hanem belehal a szomorúságba és habbá válik a tenger hullámán. A gyermekek elképesztően fogékonyak erre a végződésre is, és sokszor inkább a felnőttek nem tudják, hogyan lehet a kicsikkel erről a témáról beszélgetni. Nem a negatív érzések, hanem inkább a szülői kényelmetlenség az, ami frusztrálja őket, hiszen letükröznek minket. Valójában az, hogy beszélgetünk velük az élet jó és nehezebb dolgairól is, sokkal kitartóbbá és ellenálóbbá teszi őket hosszú távon. A könyvek remek tanítók.

Különbséget tesz a tudomány az úgynevezett affektív és a kognitív empátia között. Az affektív empátia érzelmi beleélést jelent, a kognitív empátia gondolatok, motivációk megértését. Ezekkel a módszerekkel mindkettőt fejleszthetjük gyermekeinkben és önmagunkban. Minél empatikusabb valaki, annál könnyebben megérti a világot és alakít ki pozitívabb életképet és gondolkodási szokásokat.