Mindannyian szeretnénk, ha gyermekeink boldogak lennének. A boldogság receptje valahol ott van a skandinávok nagykönyvében, hiszen már több, mint 40 éve a világ legboldogabb országainak állandó dobogósai. Az, hogy ezt az állapotot tartósan fenn tudják tartani, azt jelenti, hogy már egészen kicsi gyermekként elsajátítanak és gyakorolnak egy bizonyos szemléletet, amit generációkról generációkra át is adnak egymásnak. Tehát ez a bizonyos szemléletű nevelés kultúrája rendkívül meghatározó a nyugat-európai nemzetek életében.

Manapság nagyon divatosak ezek a kérdések: A gyermekedet milyen foglalkozásra irattad be? Sportol rendszeresen? Milyen hangszeren játszik? Melyik nyelvre taníttatod? Jársz kézműves órára? Balett? Sakk? Ugye ismerősek? Talán mindannyiunkban felmerül már a kérdés, hogy vajon eleget foglalkoztatom szabadidejében? Megadok neki minden lehetőséget a fejlődésre ezáltal? Viszont én feltenném a kérdést: Ez kinek az érdeke? A gyerekek belső fejlődése érdekében tesszük, vagy valójában a szülői megfelelési nyomás által kényszerítjük őket minél kevesebb szabadidőre? Legtöbbször csak arról van szó, hogy a “képzett” szülők csak azért erőltetik a gyerekeikre a sok különórát, mert úgy érzik, ez adja vagy jelentheti az ő saját szülői sikerüket. Pedig valójában a játék az, ami a legjobb választás lenne a gyerek szabadidejét illetően. 

Egyfajta körforgásba kerülünk az által, hogy azt hisszük, a gyerekeknek a boldoguláshoz minél több különórára van szüksége, mert a társadalom azt hiteti el velünk, hogy a gyerekeknek a boldoguláshoz minél több különórára van szüksége. Ez mindenkit idegessé tehet. Vajon jót, jól és eleget teszek? - ezt a kérdést hajtogatjuk, miközben a gyermek valójában már nem is lehet gyermek. Nem feltétlenül szükségesek a készségfejlesztő és korai előkészítő órák, de még ha szülőként nehezen is fogjuk vissza magunkat, gondoljuk meg, mivel teszünk valójában jót. Ne idegeskedjünk e miatt, mert a gyerekek a mi tükörképeink és mindent megéreznek és átvesznek tőlünk. Nem azt mondom természetesen, hogy ne írassuk be csemeténket különórára. Egyszerűen csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ne essünk túlzásokba.

A fiam zenei általános iskolába jár, ahol zongorán tanul játszani. E mellett a legnagyobb szenvedélyének hódol hetente két alkalommal, ez a foci. Kiemelkedően tehetséges karatés. De láttam, mennyire fáradt ennyi edzéstől, iskolától, tanulástól, élménytől, így döntenünk kellett. Ő már hónapok óta nyúzott, hogy nem szeretne karatézni, így hallgattam rá és akármennyire szerettem volna, hogy azt válassza, az ő vágyait szem előtt tartva a futballt választottuk. Nem célom, hogy élsportoló váljék belőle, csak szeretném, ha jól érezné magát abban, amit csinál. Az én dolgom csak az, hogy segítsem abban jobbá válni, amiben ő jól érzi magát. Vérzik a szívem, de az ő életét nem irányítani szeretném, csak megmutatni az utakat, amelyekre neki kell rálépnie. Fogom a kezét, de ő húz magával.

Amikor a gyerekek nem érzik a külső nyomást, erős belső hajtórendszert fejlesztenek ki magukban, ami a legfőbb az egészséges önbizalomhoz. Dániában például, a legközelebbi fejlődési zóna tisztelete az alapja minden tanulásnak. Ez azt jelenti, hogy a szülők segítenek a gyerekeknek, de nem lógnak a nyakukon. Hisznek bennük, és ezáltal a gyerekek is hisznek önmagukban. Ez csökkenti a szorongást, növeli az önbizalmat és hozzájárul a tanulás megszerettetéséhez. A játék kiváló eszköz ennek elősegítéséhez.

Tudósok tanulmányozták évekig az állatok játékát, választ keresve arra, hogy van e valamilyen evolúciós vonatkozása magának a játéknak. Rájöttek, hogy ez is az egyik módja annak, hogy megtanulják a stresszkezelést. Mászni, lógni, verekedni, kergetőzni és egyezkedni - ezekkel mind találkozni játék során. Az állatok és a gyerekek is olyan szituációkba teszik magukat, mint a küzdj vagy fuss, és egyéb stresszes helyzetek, s ezek során tanulják meg, mennyit bírnak még kezelni és aztán mit kezdjenek az esetekkel. Ők sosem próbálnak elérni olyan felnőttek által kitalált célokat, mint a díj, az osztályzat, vagy a szülői elismerés. Nincs dobogó, különdíj és trófea sem.

Keressünk néhány játékot, tegyük el a tabletet, menjünk a szabadba és hagyjuk játszani őket. Mind megtapasztalhatjuk, hogy az egyszerű játék - ami során hagyjuk, hogy maguk fejlesszék ki saját küzdőrendszerüket és belső iránytűjüket - a legnagyszerűbb különóra mind közül.